Lehet, h zsákutca ez a gondolat, de nem akaom, h elfelejtsem. Hátha ez lesz majd, ami továbbvisz valamiféle megoldás felé. Borc ma fölhívott, h hogyan kell vasalni a babatakarókat, amiket varrtam. Van, ami már 2 éve ott van. Én meg megkérdeztem, h miért most kérdezi, és egyáltalán... Minek vasalja ki őket? Akkor mondta, h azért, mert a kutya leszedi. És akkor mondtam, h miért nem Á vasal, ha annyira kell neki az a kutya. (mindenki fél tőle Á-on kívül Borc és Kismuki is). Erre Borc mondta, h mostanában mindig beleállok Á-ba, és lecsapta. És ez igaz. Mindig beleállok, és nem kéne. Igazi hárpia lettem. Amilyenek az anyósók a szetereotípiák szerint. És mindig ez van. Borc elmondja, mit csinált Á, én mondok rá valami nem túl kedveset, erre Borc besértődik. Az apjával ezt nem játssza. Neki csak a jóhírek jutnak. nekem meg a fos. És gondolkodtam. Nekem nem kell Á-t szeretnem, semmi közöm ahhoz, h a családba került. Nem az én választásom volt. Borcnak kell őt szeretnie, nem nekem. És B akkor segített. Lehet, h nekem szervezi ki azt, h haragudjak Á-ra. Akkor neki nem kell. És lehet,h ezért jó a kapcsolatuk. Mert az én gyűlölködésem csak jobban összekovácsolja őket. És ez így jó. Csak h én nem vagyok jól. Mégha a cél ilyen nemes is (lehet, h féreértem, de lehet, h tényleg ez ennek az értelme), én nem vagyok jól. Nem szeretem magam július közepe óta. Mióta ott voltam náluk. Agyonvertem magam. Á-ra dühöngtem, és közben elfogyott az erőm, összetörtem.

Gszögön voltunk. Miután J megszületett. Másnap indultunk. Nem szakadtam el a külvilágtól. Borccal és S-vel is minden nap többször is beszéltünk. Mégis. Nem csináltam semmit. K-ékkal beszélgettünk sokat, a többiekkel is esténként, de olyan igaziakat B-val és K-kal. És nem akartam semmit. Nem éreztem éhséget, nem zuhanyoztam, csak ha zavart, h büdös vagyok. Nem mostam fogat.Csak jöttünk-mentünk B-val.Koncerteken voltunk. Ültünk. Bárhol napközben.És csak úgy ment az idő. Nemigen néztem az órát. Nem kellett semmit se csinálnom. Semminek se volt ott az ideje. Semmi se kötött. Utólag jöttem rá, hogy szabad voltam. Mindentől. Nem tudom, éreztem-e már ilyet. És a kapcsolatunk is letisztult. Lement róla az a sok szemét, fölösleges dolog, ami a hétköznapok alatt ráragadt.Megint megláttam, hogy van. És hogy ez milyen jó. Valahogy meg kéne tartani a szabadság tisztaságát. Rá kell jönnöm, hogyan. Fölvetődött, h nem zavart-e, h öregen voltam/voltunk ott. És nem. Mert egybeolvadtam mindennel, az egész légkörrel, a tájjal, a hellyel, az eseményekkel. Szerintem láthatatlan voltam. Mert az egész része voltam. És ebbe a szabadságérzésbe a rossz dolgok, rossz érzések is beleférnek. Mert az nem csak jó dolgokkal találkozam azalatt a 4 nap alatt (S Anyával maradt itthon - Anya mindig szomorú, de legalábbis sokszor, Borc a kisbabával Pesten, A-ot nem láthattuk). De nem tekeredtek a nyakamra. Jöttek, éreztem, mentek.