Lehet, h zsákutca ez a gondolat, de nem akaom, h elfelejtsem. Hátha ez lesz majd, ami továbbvisz valamiféle megoldás felé. Borc ma fölhívott, h hogyan kell vasalni a babatakarókat, amiket varrtam. Van, ami már 2 éve ott van. Én meg megkérdeztem, h miért most kérdezi, és egyáltalán... Minek vasalja ki őket? Akkor mondta, h azért, mert a kutya leszedi. És akkor mondtam, h miért nem Á vasal, ha annyira kell neki az a kutya. (mindenki fél tőle Á-on kívül Borc és Kismuki is). Erre Borc mondta, h mostanában mindig beleállok Á-ba, és lecsapta. És ez igaz. Mindig beleállok, és nem kéne. Igazi hárpia lettem. Amilyenek az anyósók a szetereotípiák szerint. És mindig ez van. Borc elmondja, mit csinált Á, én mondok rá valami nem túl kedveset, erre Borc besértődik. Az apjával ezt nem játssza. Neki csak a jóhírek jutnak. nekem meg a fos. És gondolkodtam. Nekem nem kell Á-t szeretnem, semmi közöm ahhoz, h a családba került. Nem az én választásom volt. Borcnak kell őt szeretnie, nem nekem. És B akkor segített. Lehet, h nekem szervezi ki azt, h haragudjak Á-ra. Akkor neki nem kell. És lehet,h ezért jó a kapcsolatuk. Mert az én gyűlölködésem csak jobban összekovácsolja őket. És ez így jó. Csak h én nem vagyok jól. Mégha a cél ilyen nemes is (lehet, h féreértem, de lehet, h tényleg ez ennek az értelme), én nem vagyok jól. Nem szeretem magam július közepe óta. Mióta ott voltam náluk. Agyonvertem magam. Á-ra dühöngtem, és közben elfogyott az erőm, összetörtem.